Csapatépítő tréning, ami garantáltan kizökkenti a kollégákat a szürke hétköznapokból.

Szponzorált tartalom

csapatépítő tréning

csapatépítő tréning

Egyetlen gondolat tartja most bennem a lelket: a nyári csapatépítő tréning, amit elkezdtem megszervezni. Bár ez az időszak most egy darabig megint nem a szórakozásról és összejárásról fog szólni, én beleástam magam a különböző lehetőségekbe. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy pontosan ezért. Egy kicsit szeretnék kilátni ebből az egész mizériából és olyan eseményeket meghatározni, amik vidámak, közösségi élmények és tudom őket rettentően várni. Egy balatoni csapatépítő tréning pontosan ilyen.

Minden én szervezem ezeket az eseményeket a társaságban, de azt hiszem, nagy meglepetést nem árulok el azzal, ha azt mondom, hogy tavaly elmaradt. Ez nem csak nekem volt érvágás, de az egész brigád nagyon rosszul élte meg. Nem volt mit tenni, a cég nem támogatta és akkora udvara / kertje pedig senkinek sincs, ahol kényelmesen meg lehetne szervezni egy ilyen eseményt.

Most viszont újra a nyakamba vettem a feladatot és ráfókuszáltam a balatoni lehetőségre. Az a teóriám, hogyha vizes programot szervezünk, azt talán kisebb eséllyel tudják megvétózni, mintha csak simán egy szállodába mennénk. Hiszen itt mégis egy szabadtéri rendezvényről van szó, nem pedig valami konferenciateremben lebonyolított tréningről.

Rövid internetes keresgélést követően bukkantam rá a balatonpro.hu weboldalra. Ez egy olyan cég, akik hajózással, vitorlások bérlésével, mindenféle vizes programokkal és persze csapatépítő tréningekkel foglalkoznak. De nem akármilyen formában: természetesen elsődlegesen a vízen. Pontosan ez vezetett el hozzájuk. Már csak a személyes preferenciáimnak köszönhetően is, de az első gyors átolvasásra is levettek a lábamról az általuk kínált lehetőségek.

Ha azt mondom, hogy csapatépítő tréning, mi jut először eszetekbe? Nekem valami hotel, végtelen kajával és itallal és egy egész napos bezárkózás a konferenciaterembe. Talán a nap végén egy kis bowling, vagy gokart. Na, pontosan ezért szeretnék most valami mást, valami kevésbé tipikus programot és úgy érzem, hogy ebben jó segítségre találtam a balatonpro.hu csapatában. Hiszen egy olyan kiruccanásért, amilyen még sosem volt, talán a többiek is jobban lelkesednek. Nem én küzdök egyedül a társaságban a vírusból fakadó lelki problémákkal, ezért biztos vagyok benne, hogy másoknak is jól jönne egy ilyen esemény a közeljövőben. Együtt írhatnánk be a naptárba és várhatnánk, akár valamilyen visszaszámolós módszerrel.

Ennél a cégnél alapvetően vitorlás csapatépítő tréningekre van lehetőség, na de ott aztán a lehetőségek tárháza végtelen. Olyan módon szabhatjuk személyre a csomagot, hogy az tényleg mindenki számára különleges élmény maradjon. Először is, a társaság méretét illetően aggodalomra semmi okom, mert a honlapjuk alapján a kicsi, 8-10 fős csapatokat is ugyanúgy le tudják kötni és szórakoztatni, mint az akár 50-100 fős csoportokat. Az pedig, hogy ez a mennyiségű ember milyen módon kerül megosztásra a hajókon, megint csak a megrendelőtől függ. Tehát ha én inkább több, kisebb hajóval szeretnék valami versenyt csinálni, arra is van lehetőség, mint ahogyan arra is, hogy egy nagy hajón legyünk.

Az is egy jópofa kiegészítési módja a vitorlás csapatépítőnek, hogy SUP-ozni is lehet, de akár még evezésre és sárkányhajózásra is van lehetőség. Tehát, ha úgy döntünk, hogy egyszer már letesszük a székhelyünket egy kicsit a Balaton partjára, akkor minden vizes mókát kipróbálhatunk és megversenyeztethetjük magunkat minden ilyen számban. Szerintem ez nagyon klassz, mert minél többféle játékra van lehetőség, annál több embernek van lehetősége a sikerélményre. Ez pedig mindenkinek jó érzés lenne.

Persze ha akad pár ember, akik nem annyira szívlelik a vizet, őket sem kell félteni. Vannak szárazföldi szórakozási lehetőségek is, mint például a quadozás. Persze ez is társaságban az igazi. Emellett pedig számomra az egész Balaton és vidéke egy óriási csoda, tehát bármikor szívesen túrázok és kirándulok abban a térségben. Biciklizni is van lehetőség, ahogyan futni, úszni, sétálni, jógázni, kutyát sétáltatni, szóval azt hiszem tényleg, bármire.

Mindennek a tetejébe még azzal is bebiztosítható a csapatépítő tréning sikere, hogy eső esetén sem kell lefújni mindent és szomorúan itthon maradni. Van ugyanis mód az egész nap beltéri lebonyolítására – a hagyományos módon, bármelyik hotel konferenciatermében. Részemről ezt azért szeretném elkerülni, de nyilván az időjárást nem igazán tudjuk előre kiszámítani, bár statisztikákra támaszkodhatunk.

Én összességében úgy érzem, hogy remek lehetőség lenne egy ilyen balatoni csapatépítő tréning a bandának. Mindenki egy kicsit fellélegezhetne, mókázhatnánk egy jót a vízen és a vízben, közben pedig elfelejthetnénk egy pillanatra az elmúlt időszak nehézségeit és veszteségeit. Most valahol talán mindenki lelke erre vágyik csak igazán. Az enyém legalábbis biztosan. Biztos, ami biztos, bedobom a többieknek a weboldalt, aztán remélem, hogy sokan lesznek, akik ráharapnak erre a lehetőségre. Ha mást nem, maximum majd egyedül lemegyek egyet vitorlázni.